mindenki roncs roncsok vagyunk
Tar Sándornak
felteszem a lábam az ablakpárkányra hintáztatom magam a műrattanszéken
az ablakkeretben három döglött poloska a sarokban pálcikalábú kaszáspók
a vasszekrény ajtaja megremeg a huzatban zörög mint apa régi mazdája
a filmekben késsel vágják fel a borítékot nekem jó lesz hozzá a golfslusszkulcs is
anya esténként a füstölgő vulkánokat nézi nem irigylem csak szomorú vagyok
keʻauʻau nui nei mākou i kēia mau lā e nānā ana i nā lua pele puhipuhi i nā ahiahi
anya kék golyóstollal ír a hurkokat besatírozza a bekezdések elejére iniciálékat rajzol
a fehér falakon csavarnyomok repedések hangosan kattog az alumíniumradiátor
a takarítónő a folyosón kiabál hogy senki se mászkáljon amíg ő felmossa a padlót
valaki mindig mászkál magyaráz harákol jajong visít sipákol csapkod káromkodik
valaki azt kiabálja hogy jönnek a migránsok és akkor mindenki mehet az utcára
valaki felröhög hogy tökmindegy te hülye barom mert már amúgy is az utcán élünk
megnyikordul alattam a műrattanszék elképzelem hogy hanyatt esem és meghalok
és meghalok és meghalok és meghalok és meghalok és meghalok és meghalok
itt mindenki új életet kezdene vagy csak újrakezdené a régit amit elvesztettitt minden rohad mindenki roncs roncsok vagyunk roncsok vagyunk a roncsokon
lana koʻu manaʻo ua maikaʻi kou makuakāne e kāhea aku ʻoe iā hulahopp
szótagolom magamban a szavakat a hawaii nyelv pont olyan mint egy nyelvtörő
nézem a betűket és nem tudom hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik
minden egyre idegenebb idegen anya idegenek a borítékok a levelek a satírozások
a fehér falakon penészfoltok pókhálófoszlányok szürkésbarna iniciálék
a kerület térképe celluxszal felragasztva a házirend és a tűzvédelmi leírás bekeretezve
valaki a vasszekrény kulcsát próbálja meg remegő kézzel beledugni a zárba
valaki felröhög hogy te hülye barom ez egy nappali melegedő nem a hilton hotel
valaki azt kiabálja hogy megjött a tiszteletes mindenki dugja el a kannás bort
a pap néha erre fordul a fordjával prospektusokat osztogat és beszélget az emberekkel
azt szeretné hogy ültessenek fákat az udvarra olvassák a bibliát járjanak templomba
ezeket? isten? a saját képére? kérdezte és közben szorosan összekulcsolta a kezét
a csuhája alól kilógott a fekete farmer a fehér falakról visszaverődött a hullafehér arc
valaki dörömböl az ajtón de most nem akarok beszélni senkivel menjen csocsózni
nyikorog alattam a műrattanszék kiabálok a hangom visszaverődik a fehér falakról
anyát keresem aki istent keresi a fénylő gyapjasmadarak és a szodomai almák között
fölöttünk az ég ugyanolyan kék a madarak ugyanúgy leszállnak a háztetőkre
a google szerint a távolság tizenkétezer kilométer és még háromszázötvenhét
anya szerint isten ott van a tengerparti homokban a teknősbékapáncélok barázdáiban
isten minden nap leszáll közénk írta anya de szerintem azok csak hullócsillagok
aloha au iā ʻoe e ke kaikamahine liʻiliʻi manaʻolana ʻoe e kipa koke mai ʻoe iā mākou
valaki bekapcsolja a tévét védjük meg a családokat a gyermekeinket a nemzetünket
valaki felröhög hogy megjött a pap hozta a gyújtóst és a szépen hízelgő szavakat
valaki felröhög hogy pap bácsi megint elfelejtettem a miatyánkot a kurva életbe
a takarítónő szerint a tiszteletes miattam jár a melegedőbe a többi csak esti mese
errefelé mindnyájunknak isten a legnagyobb ellensége tette hozzá csendesen
isten az ajtómon dörömböl a partvis nekicsapódik az ajtónak a vasszekrény oldalának
a fehér falakról visszatükröződő hullafehér arcomat nézem a nyikorgó műrattanszéken
hullafehér falak festékbarázdái hajszálerek kitüremkedések a sarokban száradt pókfonál
a bekeretezett tájképen gulya rónaság gémeskút vályú sárban fetrengő szarvasmarhák
valaki dörömböl az ajtón a vasszekrény ajtaja zörög megremeg mint apa régi mazdája
ez nem a hilton hotel ez egy hajléktalanszálló az emberek aszott nedvedző testek
hasogat a dobhártyám a dörömböléstől valaki belülről ütögeti a vasszekrény ajtaját
a levélpapíron szomorú iniciálék közöttünk tizenkétezer kilométer anya nem ismerlek
forgatom a kezemben a fejléces papírlapot a belső fényesség gyülekezete eleele hi
valaki felröhög a távkapcsoló a földre zuhan kiabálni kezdenek pedig tiltja a házirend
valaki dörömböl az ajtón a vasszekrény megremeg hagyjatok békén menjetek csocsózni
egyszer egy hosszú hajú fiatalember azzal a szokatlan hírrel állított be hogy ő jézus krisztus
a tiszteletes megkínálta lebbencslevessel amit az vonakodás nélkül elfogadott
szomorúság járta át istenem gondolta mikor lesz már rend és igazság ebben a világban
valaki bekopog az ajtón és én tudom hogy a tiszteletes szeretné hirdetni az isten igéjét
vagy fűnyírásra keres negyven fölötti megbízható nemdohányzó józan életű férfit
a tiszteletes szerint a test a lélek tükre de itt minden rohad mindenki roncs roncsok vagyunk
az ajtó megremeg a kopogástól tudom hogy a tiszteletes az mégsem mozdulok
forgatom az üres levélpapírt üresek rajta a szavak anya üres szavai a földi paradicsomból
anya alatt megindul a tengerparti homok vulkáni füstfelhő satírozza szürkére a kék eget
anyát keresem aki sosem fog találni semmit csak engem találna meg ha megkeresne
odakint valaki felüvölt üvöltenek a tévéreklámok isten igéje visszhangzik a fejemben
kapcsold már ki azt a szart te barom csend legyen ez egy éjjeli menedékhely írta gorkij
az ajtó megremeg a kopogástól tudom hogy isten megbüntet majd de az még soká lesz
arcom a hullafehér falon szürke satírozás kifröccsent kávéfolt nedvedző penésziniciálé
nyikorog alattam a műrattanszék a hullafehér falra meredek az univerzum üres üres vagyok
(Megjelent az Alföld 2022/12-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Ulrich Gábor grafikája.)
Hozzászólások